Bak község, a mai térképre tekintve, tulajdonképpen Zala megye közlekedési útvonal szerinti központja. A községben keresztező utakon el lehet jutni Zalaegerszegre, Nagykanizsára, Keszthelyre, Lentibe (Gutorföldére, Novára, Zalatárnokba), Letenyére (Söjtörre), Sárhidán át Gellénháza irányába. A földrajzi helyzet is utal arra, hogy Baknak múltjának kell, hogy legyen, hiszen az emberiség történetében az útelágazások fontos szerepet játszottak a gyalogos és fogatos közlekedésben.

Kutatások, melyeket tárgyi leletek bizonyítanak, azt mutatták, hogy Bakon és környékén a legkorábbi időkből éltek emberek. A 74-es út építése során az időszámításunk előtti 3-4. évezredig visszamenőleg találtak leleteket.

A csomópont annyira kedvezett az életfeltételek kialakításában, hogy a 8. században avarok lepték el a területet, leigázva az itt élő szlávokat.

A Földrajzi nevek etimológiai szótára szerint a falu neve feltételezhetően személynévből keletkezett.

Ugyanígy feltételezhető, hogy a régi Bak területileg a jelenlegi helyén volt. A falu folyójának – a Válickának – völgyében honfoglalók hamar letelepedtek, mivel jó legelők voltak. A honfoglalás után Koppány birtoka volt Dunántúl, így Bak is. Koppány lázadásának leverése után Szent István 1024-ben, az akkor alapított Zalavári Bencés Apátságnak adta Bakot, Magnus Bac: Nagy Bak néven.

Később azonban ismét a király kezére került.

1262-ben a pannonhalmi apát a Balaton egy szigetén kiemelkedő Szigliget hegyen nagy költséggel várat építtetett. A szép erődítményhez IV. Béla király kedvet kapott és cserébe kérte és kapta az apátságot Bak és még két másik községért.

Bakon akkor királyi telepesek laktak és ezekkel együtt kerül Bak a pannonhalmi apátság birtokába, de a király kiköti, hogy az itt élő népek maradjanak meg eddigi szabadságukban, s csak olyan szolgálatot tartozzanak teljesíteni, ami szabadságlevelükben foglaltatik. Hogy Bak várföld volt-e, nem tudjuk biztosan, de egy régi oklevél várjobbágyságról tesz említést 1239-ben. A közelben sok helyen volt vár (pl. Pölöskén, Gyurkóváron, Csatáron) nem lehetetlen, hogy ezek katonái kaptak itt földet, de maga a határterület (gyepű) sem volt messze (Nova alatt).

Biztosan nem tudjuk, hogy mennyi volt ekkor Bak lakossága, de a közeli helységekhez képest nagy lehetett, mint a neve is mutatja (Nagy Bak).

Egy 1232-37. időből való pápai tizedszedő irat így említi Bakot: „Plébánosa van Baknak, amely meglehetősen nagy hely.” 1394-ben országos vásártartási jogáról van szó, sőt egy 1400-as oklevél mint várost említi Oppidum Book.

1421-ben szintén így szerepel Oppidum Bak.

Ekkor azonban már a pölöskei Ördögh (Eördögh) család kezében van Bak. Ugyanis 1354-ben a Zalavári Bencés Apátság bérbe adja Ördögh Mihály fiainak, István és Árkus mestereknek és ezek utódjainak. Később a család saját birtokaként kezelte Bakot, amiért az apátság perelte a jogtalan birtoklót. 1430-ban Zsigmond király először a flórenzi Norffoyra ruházta Bakot.

A 15. században tehát nagy hely volt Bak, amelynek a birtoklásáért versengtek. Sokat emlegetik a régi írások Fészer Bakot (Félszer-Bak vagy Felréth-Bak), amely a mai Baktüttös közelében feküdt, de a török hódoltság ideje alatt teljesen elpusztult.

Ugyanez a sors érte Nagy-Bakot is, amelynek az összes lakosa a török elől elmenekült. Valószínűleg a nagy forgalmú út miatt török katonák sokat háborgatták a falut és a lakosság másfelé húzódott. A házak kihaltak, romba dőltek. Maga a templom is egy 1554-es hivatalos püspöki látogatás adata szerint tető nélkül volt és később elpusztult. A hódoltság hosszú évtizedei alatt a romlás csak folytatódott és egy virágzó községből: Nagy Bakból lakatlan terület lett.

A török idők után Bak egy ideig csak mint földbirtok szerepel és a Nádasdyak kezén van. Tőlük veszi meg 1677-ben Széchenyi György (Esztergomi Érsekprímás) a pölöskei uradalommal együtt. Egy 1720-ból származó feljegyzés szerint ekkor már van néhány család Bak területén, de mindössze 7 jobbágy és 11 zsellér háztartás népe (kb. 100 lélek).

Ezek nem a régi Bak helyén, hanem attól északabbra, az út közelében épültek.

A Széchenyi család birtokolja Bakot a 18-19. században is. Később a családi örökség révén Széchenyi Ferenc kezébe kerül, aki halálakor földjeit szétosztja fiai között és Istvánnak (a „nagy magyarnak”) juttatja Bakot. Ekkor már szépen kezd gyarapodni a lakossága. 1828-ban 70 házból állott és 549 lakosa volt. Széchenyi Ferenc már plébániát akart alapítani. A gyorsan fejlődő községnek templomot szándékozott építeni, de halála megakadályozta ebben.

Fia, Széchenyi István azonban 1824-ben felépíti a templomot a hívek közmunkájának segítségével és atyja iránti tiszteletből Paulai Szt. Ferenc (atyja védőszentje) oltalmába helyezi.

1839-ben a nagy tűzvész pusztított a községben, 45 ház részben, vagy egészben elpusztult. A gróf élelmiszerrel segítette a kárvallottakat, sőt akik vállalták, hogy az újjáépítést téglából hajtják végre, azok ingyen téglát, épületfát kaptak.

Egy 1898-ból származó dokumentum szerint a gróf kérelemmel fordult a „Tekintetes Nemes Vármegyéhez”, melyben kéri az illetékesek engedélyét, hogy a falu lakóinak legelőit, rétjeit a sajátjával nekik kedvező módon tagosítsák át. Az engedélyt megkapta.

A község ettől kezdve rohamosan fejlődött. Egy 1939-ben megjelent monográfia szerint abban az időben már 241 ház áll és 1501 lakosa van.